Fontos tudnivaló részletei

EU és a fogyasztóvédelem

2012-05-25 20:47:35

 A fogyasztóvédelem kiemelkedő fontossággal bír az Európai Unióban. Az EU szabadpiaca 27 országot ölel fel, közel 500 millió fogyasztóval. Számukra kell biztosítani azt a magas fokú védelmet, ami elvezethet az egységes európai piacba vetett bizalom kialakulásához. Minderre azért van szükség, hogy a fogyasztó szerte Európában bízhasson abban, hogy érdekeinek védelme az összes tagállamban biztosított. Nem véletlen, hogy az Európai Bizottság „Közösségi fogyasztóügyi politikai stratégia 2007–2013 – a fogyasztók pozíciójának erősítése, jólétük növelése, és hatékony védelmük” címmel jelentette meg akcióprogramját. Az Unió célja, hogy az EU 27 kisebb nemzeti piaca a világ legnagyobb közös piacává alakuljon. Ehhez pedig arra van szükség, hogy az Unió polgárai mindenhol ugyanolyan szintű védelemben részesüljenek attól függetlenül, hol és milyen módon kerülnek szerződéses kapcsolatba a vállalkozásokkal.

eu zászlóAz EU célja, hogy javítsa állampolgárai életminőségét. Egyrészt közvetlenül fellép a fogyasztói jogok érdekében, másrészt fogyasztóvédelmi jogszabályok megalkotásával is hatékony védelmet biztosít. 

Ezen jogok a végső felhasználókat, azaz azokat illetik meg, akik nem üzleti célból szereznek meg, birtokolnak vagy használnak valamely dolgot, vagy vesznek igénybe szolgáltatást, hanem magáncélra. Az egységes fogyasztóvédelmi szabályozás, az öt alapjognak megfelelően, szavatolja az egyes árukra vagy szolgáltatásokra vonatkozó műszaki-biztonsági előírásokat a fogyasztók személyi biztonsága és egészsége érdekében azáltal, hogy csak biztonságos áru vagy szolgáltatás kerülhet ki a piacra, illetve az egészséget károsító áruk reklámjai visszaszoruljanak az európai reklámhordozókról.

A közös szabályozás további célja, hogy senki se veszélyeztesse a fogyasztók gazdasági érdekeit a tisztességtelen szerződési feltételek vagy hátrányos kölcsönszerződések, illetve megtévesztő reklámok által, a fogyasztók az áru vásárlásához vagy a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges valamennyi szükséges tájékoztatást megkapják, a hibás áru vagy szolgáltatás okozta kár a lehető legolcsóbb, leggyorsabb és leghatékonyabb eljárással megtéríthető legyen, valamint a fogyasztói érdekek képviseletében eljáró civil szerveződések közösségi és nemzeti szinten egyaránt részt vehessenek a fogyasztók érdekeit érintő szabályok kialakításában. Mindezek az alapelvek megjelentek Magyarország korábbi és jelenlegi fogyasztóvédelmi politikájában is.

A fogyasztók védelme egyrészt intézményi, másrészt jogszabályi, harmadrészt pedig tájékoztatási tevékenységen keresztül valósul meg. Kiemelt szerepet játszik a fogyasztói jogok kérdésében az Európai Bizottság, mely „főigazgatóságokba” szerveződik, melyek egy adott területért felelősek. Az Európai Bizottság egyik legaktívabb  szervezete az Egészségügyi- és Fogyasztóvédelmi Főigazgatóság (DG Sanco-Director Générale de la santé et des consommateurs), melynek tevékenységi köre három fő irányvonalat fed le: élelmiszerbiztonság, közegészségügy, fogyasztóvédelem. Tevékenységük utóbbi területen kiterjed a fogyasztóvédelmi politika alakításától kezdve az Uniós jogszabályok kezdeményezéséig.

Az Európai Bizottság Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Főigazgatóságának tevékenységi körébe az egészségügyi és jóléti - az európai polgárok mindennapi életét közvetlenül érintő - tevékenységek tartoznak. Feladatuk annak biztosítása, hogy az EU területén forgalomba kerülő élelmiszerek és fogyasztási cikkek, áruk és szolgáltatások biztonságosak legyenek, az EU belső piaca a fogyasztók érdekeit védve működjön, valamint az EU támogassa a polgárai egészségét védő és javító projekteket.

Célja, hogy az Európai Bizottság általános célkitűzései keretében védje és javítsa az emberek általános egészségi állapotát, biztosítsa az élelmiszerek biztonságos és egészséges jellegét, a fogyasztók érdekérvényesítését.

Az Európai Bizottság Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Főigazgatóságának munkáját segíti az Európai Fogyasztói Konzultatív Csoport (ECCG - European Consumer Consultative Group), melyet a fogyasztókat képviselő szervezetek nézeteinek megismerése céljából hoztak létre. A tagok folyamatosan tájékoztatást kapnak az Európai Uniót érintő fogyasztóvédelmi politika helyzetéről, a fogyasztóvédelmet érintő jogszabály-tervezetekről, és minden olyan fontos kérdésről, amely az Európai Unió állampolgárait, mint fogyasztókat érintheti.

Az Európai Unió jogszabályai a fogyasztókat érintő legfontosabb kérdéseket érintik, és elősegítik az Unió tagállamai között az egységes szabályozást. A jótállás és szavatosság, a tisztességtelen szerződési feltételek, a távollévők között és az üzleten kívül kötött szerződések, az utazási szerződések, a légi utasok jogai, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat, stb. szabályai mind-mind Európai Uniós irányelvekben, illetve rendeletekben kerültek rögzítésre, melyeket vagy teljes egészében, vagy kiegészítve átvett a tagállamok nemzeti törvényhozása.

 

A tájékoztatás területén fontos szerepe van több ún. riasztórendszernek.  Ilyen például a RAPEX (Rapid Alert System for non-food consumer products), mely a veszélyes termékekkel, a REACH (Registration, Evaluation, Authorisation and Restriction of Chemicals), mely a vegyi anyagokkal, illetve a RASFF (Rapid Alert System for Food and Feed), mely az élelmiszerekkel kapcsolatban szolgál azonnal információkkal a tagállamok részére.

Meg kell említenünk továbbá az Európai Bizottság és az európai fogyasztóvédelmi szervezetek által létrehozott szervezetet, az ANEC-et (European Association for the Co-ordination of Consumer Representation in Standardisation), mely 1995-ben jött létre. A nemzetközi non-profit egyesület tagjai fogyasztóvédelmi szervezetek az EU valamennyi tagállamából, valamint az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) társult tagjai. beuc

AZ ANEC elsősorban abban segít, hogy a termékek és szolgáltatások biztonságosabbak legyenek, valamint teljesítményük, hozzáférhetőségük és környezetvédelmi jellegük is érvényesüljön. Prioritásuk a gyermekek biztonsága, a háztartási készülékek megfelelősége, az információs társadalom, a környezet, a szolgáltatások és a közlekedés biztonsága. Az ANEC, feladatkörében eljárva, állásfoglalásokat dolgoz ki fogyasztóvédelmi kérdésekkel kapcsolatban. Többek között játékok, postai szolgáltatások, öngyújtók, nyomtatók és kenyérpirítók biztonságát vizsgálja.

Ugyanakkor a nemzetközi civil szervezeteknek is fontos jelentőségük van mind a fogyasztók tájékoztatása, mind az Uniós jogszabályok megalkotása során. Ezek közül is kiemelkedik a brüsszeli székhelyű  BEUC (Bureau Européen des Unions de Consommateurs - Európai Fogyasztók Szövetsége).