Hír olvasása

A kiskorú fogyasztók védelme az internetes oldalak használatakor

2018-03-10 10:18:35

 

Így például, az internet-hozzáférést nyújtó szolgáltatók kötelesek a kiskorúak védelmét lehetővé tévő, magyar nyelvű, könnyen telepíthető és használható szoftvert elhelyezni az internetes honlapjukon ingyen. Ezeket a programokat úgy hívják, hogy szűrőszoftverek. Nem árt tudni azt sem, hogy külön, úgynevezett Gyermekvédelmi Internet-kerekasztal is felállításra került, amelynek feladata többek között, hogy az ilyen és ehhez hasonló szűrőszoftverek fejlesztését elősegítsék. Az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokat nyújtó szolgáltatókra szintén szigorú kötelezettségek hárulnak. Így például az olyan információkat, amelyek súlyosan károsíthatják a kiskorúak szellemi, lelki, erkölcsi vagy fizikai fejlődését, csak és kizárólag az adott információt tartalmazó aloldalon, és az információ megjelenítése előtt közzétett, a kiskorúak lehetséges veszélyeztetéséről szóló tájékoztatást tartalmazó figyelmeztető jelzéssel lehet közzétenni, amely utal arra, hogy az aloldal kiskorúak számára káros tartalmat hordoz. Ezeknek az aloldalaknak továbbá az előbb említett szűrőprogramok által is felismerhetőeknek kell lenniük. Káros tartalom lehet például az, amelynek meghatározó eleme az erőszak ábrázolása.

 

A már említett, Gyermekvédelmi Internet-kerekasztal feladata többek között ennek a fogyasztóvédelmi előírásnak a figyelemmel kísérése és például bármelyik fogyasztó a kerekasztalhoz fordulhat akkor, ha szerinte megsértették a káros tartalomra való figyelemfelhívási kötelezettséget. A kerekasztal az ilyen bejelentéseket megvizsgálja, és a médiatartalom-szolgáltatók, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatók és az elektronikus hírközlési szolgáltatók jogkövető magatartását elősegítő ajánlásokat, állásfoglalásokat ad ki. A Kerekasztal további feladata ugyanúgy a kiskorúak és szüleik médiatudatosságát növelő intézkedések kezdeményezése. Egyúttal megvizsgálhatja a kerekasztal a hozzá beérkezett bejelentések alapján akár az egyedi ügyeket is, és annak általánosított tapasztalatai alapján kötelező erővel nem rendelkező ajánlást vagy állásfoglalást is kiadhat.

 

Készült a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatásával.